2016. augusztus 20., szombat

Línon népességének jellemzői

Línon népessége a 18. század elején ugrott meg igazán, amikor németek és szlávok települtek be. A város lakosságának gyarapodása az 1830-as évekig tartott, amikor is kolerajárvány tört ki az országban. Ezekben az években Línon elvesztette lakóinak 7%-át.
Azóta a népesség viszonylag stabil állapotban van, bár a csökkenés jellemző az elmúlt évekre.

Etnika
Línon lakosságának 60%-a vallja magát magyarnak, a népesség további részének 34%-a roma származású, a fennmaradó 6% pedig egyéb hovatartozású, többségében szlovákok.

Vallás
A város lakosságának 62%-a vallja magát valamelyik keresztény felekezet tagjának, 8% zsidónak, 3% más vallási közösség tagjának, 17% nem vallásosnak és 10% nem kívánt válaszolni.

Korösszetétel



Línon korfája

A línoni népesség korösszetétele meglehetősen kedvező. A 18 évesnél fiatalabbak népességen belüli súlya 45,5%, az 59 éven felülieké 32%. A nemek aránya viszonylag kiengyensúlyozott, ugyanis ezer férfira 1068 jut, mely 38-cal kevesebb az országos átlagnál

A línoni családok átlagosan 2-3 fősek, kevés az olyan nő, amelyik nem vállal gyereket.

Foglalkoztatottság

A 2015. III. negyedévi statisztikai adatok alapján BAZ megye az utóbbi években elért jelentős javulás ellenére, továbbra is egyike az ország legkedvezőtlenebb munkaerő-piaci helyzetű megyéinek. A 15-64 éves népesség 65,2%-a dolgozott vagy keresett aktívan munkát a helyi munkaerőpiacon, 2,5 százalékponttal több, mint egy éve, de a mutató továbbra is elmaradt az országos átlagtól (69,3%). Közülük 261,3 ezer főt foglalkoztatottak, 24,4 ezer fő pedig munkanélküli volt, a foglalkoztatási arány 59,6%-nak, a munkanélküliségi ráta pedig 8,5%-nak felelt meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerkesztők